Egy afrikai Afrikáról

Alice Muchiri, kenyai katolikus parlamenti képviselők (munka)csoportjának tanácsadója április 23-án, egy nemzetközi videókonferencián mondta el alábbi beszédét:

GLOBALIZÁCIÓ

„Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.”. Ter 2,15

A Teremtésben Isten az egész emberiségnek közös otthont adott, a Földet. Csak akkor lehetünk a közös otthon hiteles őrzői, és küzdhetjük le az előttünk álló olyan kihívásokat, mint a jelenlegi Covid-19 járvány, ha egymással szolidaritásban cselekszünk.

Nagyon fontos lesz számunkra, miként definiáljuk a globalizációt. Ha gazdasági szempontból határozzuk meg, akkor az nem fogja érinteni az emberi problémákat. Ezért a átfogó emberi globalizációról kell beszélnünk. Az ember méltóságának és teremtés integritásának kell meghatároznia globalizáció folyamatát. Az etikának pedig ennek a globalizációnak a középpontjában kell állnia.

Ferenc pápa „Laudatio si” enciklikája kell, hogy megihlesse a globalizációt, amely a Földet és a világot „Közös otthonunknak” tekinti.

Ebben az enciklikában a Szentatya azt hangsúlyozza, hogy egy egymástól függő emberi család vagyunk, és ezért közös válaszokra van szükségünk, amikor a kihívásokkal szembenézünk. Mindezek miatt a globalizáció egy megkerülhetetlen valóság.

A hagyományos afrikai közösségben például a globalizációt összehasonlíthatjuk a „globális falu” hagyományos modelljével, amely hosszú ideig egy kívánt állapot maradt. Ebben a modellben mindenki törődött egymással. Ezt általában „afrikai szocializmusnak” hívják. Senki sem hagyta, hogy mások egyedül vagy a többiek rovására haladjanak előre.

Úgy tűnik azonban, hogy a jelenlegi globalizáció a világot „globális szupermarketként” határozza meg,

ahol azt feltételezik, hogy mindenkinek van elegendő pénze ahhoz, hogy vásároljon, amit csak akar, ám ez nem így van. Ebben a megközelítésben nagyrészt a globalizáció felelős azért a felfokozott technológiai növekedésért, amely megszünteti a munkahelyeket, és gyengíti a munkavállalók gazdasági és szociális biztonságát. Ez bizonyos módon az emberkereskedelem gonosz formáihoz vezetett az ellenőrizetlen migrációs hullámokon és a gyermekmunkán keresztül. Ezáltal hozzájárult a bérek értékének fokozatos csökkenéséhez, különösen a fejlődő országok fejlődésének rendezetlen globalizációja miatt. A harmadik világban mindez előidézte a természeti és emberi erőforrások túlzott mértékű kiaknázását, valamint olyan negatív trendek kialakulását, amelyek bizonyos mértékben erodálták a kulturális értékeket a világ különböző részein. Mindez a demokratikus részvétel, valamint az összes érdekelt fél közötti megállapodás hiányának az eredménye.

A definíciótól függetlenül a globalizáció a világ különböző részeinek összekapcsolódásává vált, amelynek eredményeként a nemzetközi kulturális, gazdasági és politikai tevékenységek közötti kölcsönhatások kibővültek. Ez a kapcsolódás új lehetőségekkel és új kockázatokkal jár, amiket a nemzetek közötti lehető legszélesebb körű konszenzussal kell megközelíteni. Mindez lehetőséget teremt a világ számára az emberek közötti megértés és szolidaritás hálózatának létrehozására, anélkül, mindent, beleértve az embereket is a gazdasági kapcsolatok tárgyává fokozzuk le.

A világ gazdaságának és kultúráinak globalizálódásakor minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy a növekedés és a fejlődés ne csak a globális népesség egy korlátozott részének vagy a kiválasztott nemzeteknek a szolgálatában álljon. Ezenkívül az ilyen fejlődés csak akkor lesz hiteles, ha fenntartható, kiegyensúlyozott és igazságos, vagyis ha tiszteletben tartja a szegények jogait és a környezetet. A piacok globalizációjának kéz a kézben kell járnia a szolidaritás globalizációjával; olyan módon, hogy

a gazdasági növekedés mellett jobban figyelemmel kell lennie a Teremtésre,

valamint az egyének, intézmények, államok és régiók jogaira. Az első és legfontosabb intézménynek a természetes családnak kell lennie, amelynek maximális tiszteletet és jogokat kell kapnia, mivel az az emberi faj alapvető sejtje.

Ferenc pápa az Egyesült Államokban tett 2015. évi útja során figyelmeztetett: „Ha a globalizmus egyformává akar formálni bennünket, akkor ezzel lerombolja az emberekben rejlő sokszínűséget és eredetiséget. Ha viszont úgy akar bennünket egyesíteni, hogy megőrzi és tiszteletben tartja a személyes egyediséget és gazdagságot, akkor a globalizáció jó, és elvezet bennünket a békéhez.”

Ezért a globalizációnak lehetőséget kell biztosítania az ember problémáinak és szükségleteinek kezelésére valamennyi helyen, figyelembe véve és tiszteletben tartva a helyi kultúrákat, a hitvallást és a nemzeti elveket. Soha nem szabad alkalmat teremtenie arra, hogy minden embert egyformává tegyünk, idegen alapelveket és ideológiákat alkalmazzunk, vagy kizsákmányoljunk, hanem inkább illeszkedni kell az egyes emberek és nemzetek gazdagságához, illetve sajátosságaihoz.

A Focolare Mozgalom a „közösségi gazdaságot” javasolta, amelynek értelmében „nem halat adnak egy embernek, nem azt tanítják meg neki, hogyan kell halászni, hanem vele együtt halásznak”.

A világ valóban profitálhat a globalizációból, de csak abból a globalizációból, amely mindenkit egyesít, tiszteletben tartva minden személyt; kultúráját, hitvallását, helyét,

és amely az emberek számára lehetővé teszi, hogy békés környezetben növekedjenek, anélkül, hogy az egyik fél a másikkal szemben előnyt élvezne, és indokolatlan egyenlőtlenségekhez vezetne. A globalizációt a verseny és az együttműködés közötti egyensúly szellemében kell ösztönözni, amelyek egyaránt fontosak az emberi növekedés szempontjából.

Hogyan erősíthetjük demokráciáinkat és alapvető szabadságainkat most és a világjárvány után?

A Koronavírus-járvány világossá tette a világ számára, hogy mennyire összefonódtunk egymással egyetlen emberi fajként, függetlenül attól, hol vagyunk földrajzi, politikai vagy gazdasági szempontból. A világjárvány egyetlen helyen jött létre, de a világ szinte minden részét érinti; és minden érintett nemzet hajlandó elfogadni bármely másik nemzet segítségét. Ugyanebben a szellemben minden arra képes nemzet önmagában is keresi a rászoruló nemzetek segítésének módját. A történelemben soha nem volt a világ olyan egységes, annyira „kiegyenlített”, annyira kész odafigyelni, segíteni és együttműködni, mint a jelenlegi Covid-19 járvány idején. Ez önmagában egy lecke, amely szerint minden nemzet sebezhető, és arra kell törekedniük, hogy másoknak segítsenek a demokráciát és a szabadságjogokat megvédeni jelenleg, és a járvány után is. Egyetlen nemzet sem tudhatja, mikor lesz szüksége más nemzetekre, hogy segítségére siessenek, tekintet nélkül ezek kulturális, vallási, politikai vagy gazdasági hatalmára.

Még ha a globalizáció továbbra is elkerülhetetlen valóság is marad, az egyes nemzetek demokráciáit és alapvető jogait tiszteletben kell tartani és meg kell erősíteni.

Ugyanakkor a világnak egyetlen emberi családként kell léteznie, amelynek tagjai egymástól szorosan függenek.

A testvériség, amelyet különböző országok mutattak, segítséget nyújtva azoknak, akiket a Covid-19 súlyosan érintett, azt kell, hogy inspirálja, hogy minden nemzet tartsa tiszteletben a többi nemzet sokszínűségét a közjó érdekében.

Végül pedig a globalizációnak hozzá kell járulnia az emberi intézmények alulról történő megerősítéséhez, egészen a nemzeti és a nemzetközi szintekig, lehetővé téve számukra, hogy azok hozzájáruljanak a jobb emberiség létrejöttéhez.

Alice Muchiri
Koordinátor – ICLN Africa
Nairobi – 2020. április 23.